Explore the vast range of titles available.

IntroductionAcute pancreatitis (AP) is an inflammatory disease with no specific treatment. Mitochondrial injury followed by ATP depletion in both acinar and ductal cells is a recently discovered early event in its pathogenesis. Importantly, preclinical research has shown that intracellular ATP delivery restores the physiological function of the cells and protects from cell injury, suggesting that restoration of energy levels in the pancreas is therapeutically beneficial. Despite several high quality experimental observations in this area, no randomised trials have been conducted to date to address the requirements for energy intake in the early phase of AP.Methods/designThis is a randomised controlled two-arm double-blind multicentre trial. Patients with AP will be randomly assigned to groups A (30 kcal/kg/day energy administration starting within 24 hours of hospital admission) or B (low energy administration during the first 72 hours of hospital admission). Energy will be delivered by nasoenteric tube feeding with additional intravenous glucose supplementation or total parenteral nutrition if necessary. A combination of multiorgan failure for more than 48 hours and mortality is defined as the primary endpoint, whereas several secondary endpoints such as length of hospitalisation or pain will be determined to elucidate more detailed differences between the groups. The general feasibility, safety and quality checks required for high quality evidence will be adhered to.Ethics and disseminationThe study has been approved by the relevant organisation, the Scientific and Research Ethics Committee of the Hungarian Medical Research Council (55961-2/2016/EKU). This study will provide evidence as to whether early high energy nutritional support is beneficial in the clinical management of AP. The results of this trial will be published in an open access way and disseminated among medical doctors.Trial registrationThe trial has been registered at the ISRCTN (ISRTCN 63827758).

Background Treatment possibilities of metastatic renal cell carcinoma (mRCC) have recently changed dramatically prolonging the overall survival of the patients. This kind of development brings new challenges for the care of mRCC. Case presentation A 22 year-old female patient with translocation type mRCC, who previously had been treated for nearly 5 years, became pregnant during the treatment break period. Follow-up examinations revealed a dramatic clinical and radiological progression of mRCC in a few weeks therefore the pregnancy was terminated. A few days after surgical abortion, CT examination showed a significant spontaneous regression of the pulmonary metastases, and the volume of the largest manifestation decreased from ca. 30 to 3.5 cm 3 in a week. To understand the possible mechanism of this spectacular regression, estrogen, progesterone and luteinizing hormone receptors (ER, PGR and LHR, respectively) immuno-histochemistry assays were performed on the original surgery samples. Immuno-histochemistry showed negative ER, PGR and positive LHR status suggesting the possible angiogenic effect of human chorionic gonadotropin hormone (hCG) in the background. Conclusion We hypothesize that pregnancy may play a causal role in the progression of mRCC via the excess amount of hCG, however, more data are necessary to validate the present notions and the predictive role of LHR overexpression.

Werner Forsunan amikor (1929-ben) medikus korában a véna cubitalisán keresztül egy uréter katéteri vezetett fel a jobb pitvarába, hogy elképzelését - a jobb szívfél kontrasztanyagos ábrázolásának khetőségét - önkísérlettel igazolja, még nem sejthette, hogy tettével részese lesz egy \"új szakma\" alapjai lerakásának, melyet intervenciós radiológiának nevezünk. 1953- ban Seldinger dolgozta ki a ma is használatos percutan katéterezési technikát. Természetesen a radiológia ezen \"új\" ágának fejlődését a képalkotó diagnosztikai berendezések, a tochnika és a háttéripar óriási technikai fejlődése is elősegítette, alig száz évvel az után, hogy Wilhelm Conrad Röntgen felfedezte a röntgensugarat (1895). A gyors fejlődés ellenére 1967-től beszélünk intervenciós radiológiáról, amikor Margulis megalkotta és a radiológiában jártas ügyes kezü orvosok beavaikozásaként definiálta a fogalmat. A 60-90-es években számos katéter terápiás módszert dolgoztak ki és vezettek be, melyek nagy része elhivatott orvosok tevékenységének köszönhetően bizonyította eredményességét, és nagy, nyitott sebészeti beavatkozásokat felváltva szolgálja a gyógyítást. Számos katéterterápiás beavatkozást dolgoztak ki a perifériás erek és a szív betegségeinek gyógyítására, de a súlyos tüdöembóliák katéteres kezelésére csak az utóbbi évtizedekben történtek próbálkozások, és a mai napig nem alakult ki egységes kezelési mód.A tüdőcmbőlia, mint témaválasztás jelentőségét kiemel, hogy a harmadik leggyakoribb halálok a cardiovascularis hatálozásban, mcly utóbbi az összes halálozás 51 96- át teszi ki. Megyénkben öt év boncolási adatait feldolgozva (Megyci Kórház Patológiai Osztály) 2586 (10096) boncolásból a tüdőembólia, mint közvetlen halálok 281 (10.896) esetben fordult elő. A 281 (10094) esetből 65 (2394) betegnél ismerték fel és kezelték helyesen a tüdöembóliát. A lehangoló eredmény nem helyi sajátosság, közel azonos az USA és más fejlettebb államok statisztikáival. Dahlen és misai. adatai szerint a tüdőembóliás betegek kb. 9094-a éli túl az első órát, a túlélőknek csak 24 96-ában állapítják meg helyesen a diagnózist és 76 94-nál nem ismerik fel a tüdőembóliát (30]. A pontos és gyors diagnózis fontosságát adja az a megállapítás, hogy az első órát túlélő helyesen diagnosztizált esetekben 92 9-os a túlélés tehát csak 8 94-os a halálozás, mig a felt nem ismen esetekben 32 94-os (30]. Az orvosi gondolkodás (és ez meghatározza a cselekvést) súlyos tüdőcmbóliában mind a mai napig túlzóan lemondó a betegség magas halálozása miatt. Számtalanszor tapasztalható, hogy természetesnek veszik kollégák a beteg elvesztését, pedig közeli sem tesznek meg mindent a mai technikai lehetőségek kihasználásával a beteg életének megmentésére. A letalítás akut tüdöembóliában egyencsen arányos az érelzáródás mértékével, súlyos esetben a gyógyulásegyetlen esélye a gyors és biztos diagnózis és az azonnal elkezdett érdemi terápia. A munkánk során arra törekedtünk, hogy olyan terápiás eljárást dolgozzunk ki, ami nagy hatékonysága ellenére a lehető legkisebb kockázattal jár a beteg számára. Ezért a perifériás obliterativ érbetegségek kezelésében már bevált módszereket, mint mechanikus thrombus roncsolás, kiszívás és alacsony dózisú fibrinolytikus kezelés alkalmaztunk a subtotalis tüdőembóliák gyógyításárn.A tüdöembólia esetén a tüdőangiográfia szelektív katétertechnikáját eredetileg Greenfield és munkacsoportja alkalmazta majd számos munkacsoport fejlesztette tovább, de a thrombus oldására szisztémás dózisú fibrinolytikus kezelési használtak, ami meghatározta szövődményeik és a letalitás relatívan magas arányát (24-2996 vérzés melyből komoly vérzés 3-4,594-ban lépett fet, míg a halálozás 5-694 körüli volt)[30]. Módszerünkben valódi alacsonydózisú fibrinolytikus kezelést alkalmaztunk, csökkentve ezzel a fibrinolysis szisztémás hatását és ezen keresztül a vérzéses szövődmények kockázatát.